Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537
Főoldal | E-mail | www.temie.hu

Móka és kacagás a Duna Teraszon

Vakító napsütésben, csaknem harminc fokos melegben a Kárpát utcai játszótéren került sor április 7-én a 2016. évi Lakóközösségi napok első rendezvényére, amely a további programokkal egyezően délután három és este hét óra között biztosított felhőtlen szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget a XIII. kerületben élő, a téli hónapokkal eltelt embereknek.

Az áprilistól szeptemberig tartó eseménysorozat összesen nyolc, gazdag és színes programból összeállított alkalmat kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt a játékos művelődéshez. Ebből a nyolc alkalomból - idén először - négy alkalmon a Láng Művelődési Központ is képviselteti magát, ezért mind a négy alkalommal felállításra kerül az úgynevezett Láng-sátor, ahol a kerületi lakosok számára ízelítőt nyújtunk a közösségi színterünk mindennapjaiból. A kitelepülés lényege, hogy minden alkalommal más, és más helyszínen várják a helyi civil szervezetek a környékbelieket egy kis délutáni kikapcsolódásra. A gyerekeknek, és felnőtteknek egyaránt szerveznek játékokat, játékos versenyeket, kézműves foglalkozásokat, színpadi programokat - könnyűzene, operett, musical előadás, néptáncbemutató - és egyéb érdekességeket. A programokon a részvétel ingyenes!

Köszönjük mindazoknak a részvételt, akik a tegnapi nap folyamán hozzájárultak a Kárpát utcai játszótéren felállított változatos, és interaktív Láng-sátor tevékenységéhez, és köszönjük Szalkai Lajos úrnak áldozatos munkáját, együttműködését! 2016.04.28-án 15-19 óráig továbbra is várjuk a kerületi lakosokat, és minden érdeklődőt a Gyermek téri Láng-sátorba, ahol lesz vasútmodellezés és gyermekfoglalkozások, sakkozási és sakk tanulási lehetőség, illetve felnőtt és nyugdíjas kézműves foglalkozások! Közreműködik: a Láng Sárgarózsa Nyugdíjas Klub, a Láng Vasútmodellező Gyermek- és Ifjúsági Szakkör és a Sakk-kör. Kedvcsinálónak tekintsék meg a tegnapi nap során készült néhány képünket! További képek az alábbi linken érhetők el: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.543394079165479.1073741842.118110351693856&type=3


További időpontok, és helyszínek:
2016.04.28., 15.00-19.00 Gyermek tér - Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/464142113776720/permalink/464146207109644/
2016.05.19., 15.00-19.00 Vizafogó sétány
2016.09.15., 15.00-19.00 Újpalotai úti sporttelep

A Láng-sátor koordinátora: Kristóf Ágota, lang.muvelodesi@gmail.com
Az esemény főszervezői: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat és a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. SKult13 Divízió.

Összefoglaló az eseményről: http://www.budapest13.hu/hirek/20160408/jol-rajtolt-a-lakokozossegi-napok-rendezvenysorozat

 

 










Legfrissebb programjaink

SZÍNJÁTSZÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ FELSŐFOKON. Színjátszó kör, drámajáték órák, kommunikációs készségfejlesztés, közösség.Beiratkozás folyamatosan! Ha érdekel a színpad világa, akkor ne hagyd ki a lehetőséget ! Helyszín: Láng Művelődési Központ Kezdés: 2021. szeptember 25. Foglalkozások időpontja: szombat 11.00 .
bővebben
Kultúrházak éjjel-nappal 2021 - Lilla és Tündérbogyó

Kultúrházak éjjel-nappal 2021 - Lilla és Tündérbogyó


Láng Művelődési Központ (Budapest)

2021. szeptember 26. 10:00
Színházi előadás a Gardrób Művészeti Csoport előadásában. A Siketek Világnapja alkalmából a Lilla és Tündérbogyó című zenés mesejátékunkat jeltolmáccsal mutatjuk be. Az előadás integrált, szeretettel várjuk a hallássérült és ép gyermekeket egyaránt. A megtekintés díjmentes!  
bővebben
Apáról fiúra – Vujicsics – Söndörgő – ViGaD koncert

Apáról fiúra – Vujicsics – Söndörgő – ViGaD koncert


TEMI Fővárosi Művelődési Háza (Budapest)

2021. szeptember 24. 19:00
Helyszín: TEMI Fővárosi Művelődési Háza, 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Belépőjegy: 2500 Ft. A három zenekarnak nemcsak a repertoárja rokon, de tagjaikat is családi szálak kötik össze.
bővebben
Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537