Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537
Főoldal | E-mail | www.temie.hu

TEMI - EMKE tervezett együttműködés

 2018. március 2-4. között meghívásunkat elfogadva vendégül láttuk az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ elnökségi tagját Serfőző Levente urat és feleségét.
Meghívásunk célja, hogy kezdeményezzük a TEMI és az EMKE közötti együttműködés lehetőségeinek áttekintését, tekintettel arra, hogy a TEMI 18 intézménye tart fent kétoldalú kapcsolatot erdélyi magyar kulturális szervezetekkel.

TEMI  -  EMKE tervezett együttműködés

Március 3-án elnökségi ülésen beszéltük meg az együttműködés módozatait, itt Serfőző úr vetítéssel egybekötött előadást tartott az EMKÉ-ről és tagszervezeteiről.
Megállapodtunk, hogy a két szervezet elnöksége javaslatot tesz az együttműködésre, és azt írásban megküldik egymásnak.
Elnökségi ülésünk után Kenese Szilvia elnök asszony és Pál Gábor elnökségi tag kíséretében vendégünkkel Dunakeszire a VOKE József Attila Művelődési Házba mentünk, ahol Csoma Attila igazgató mutatta be a ház tevékenységét.
Vendégünk elismerően szólt az intézmény sokoldalú színvonalas munkájáról.
Másnap - vasárnap 4-én - Szegedre utaztunk, ahol a TEMI tulajdonában lévő épületben működő Bibliotéka Egyesület könyvtár és a szintén itt működő Szeged Táncegyüttes Egyesület vezetői adtak tájékoztatást tevékenységükről.
Vendégünk nagy elismeréssel szólt a két intézmény munkájáról, és a kapott tájékoztatásból külön kiemelte a Szeged Táncegyüttes rögtönzött bemutatójának nagyszerűségét.
Serfőző Levente megköszönte a háromnapos vendéglátást és a tartalmas szakmai programokat.
Összegezve megállapítottuk, hogy sok a közös vonás a két azonos nagyságú szervezet munkájában.
Az együttműködés számos lehetősége nyitva áll előttünk, melyen a két szervezet intenzíven fog dolgozni a jövőben.
A TEMI Elnöksége meghívást kapott egy erdélyi látogatásra, amit a későbbiekben egyeztetünk.

 



TEMI  -  EMKE tervezett együttműködés TEMI  -  EMKE tervezett együttműködés TEMI  -  EMKE tervezett együttműködés




Legfrissebb programjaink

Gladiátor Gymstick

Gladiátor Gymstick


VOKE Vasutas Csomóponti Művelődési Központ (Szolnok)

Bámulatos izomtónus már néhány edzés után.Minden kedden és csütörtökön 17.30-tól. Mindenkit szeretettel várunk ! További részletek a plakáton.
bővebben
Tompeti Karácsonyváró koncert a Láng Művelődési Központban

Tompeti Karácsonyváró koncert a Láng Művelődési Központban


Láng Művelődési Központ (Budapest)

2019. december 21. 11:00
Szervezi és lebonyolítja: Tompeti és Barátai.A legszebb télköszöntő, karácsonyváró dalocskák és természetesen a gyerekek kedvenc Tompeti dalai hangzanak el a koncerten sok vicces, interaktív játék kíséretében.
bővebben
Táncgála

Táncgála


VOKE József Attila Művelődési Központ (Dunakeszi)

2019. december 20. 18:00
Diótörő és Csipkerózsika előadás. A Farkas Ferenc AMI tánccsoportjai és a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar közös előadása, a Dunakeszi Művészetéért Alapítvány rendezésében. Jegyár: Támogató-jegy: 1000 és 500 F. Információ: 30/375-5966, 27/341-896  
bővebben
Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537