Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537
Főoldal | E-mail | www.temie.hu

Jól sikerült a 43. versünnep is Salgótarjánban

 

Ez évben november 30-án rendezte meg a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ Egyesület a Váci Mihály nevét viselő Városi Vers és Prózamondó Versenyt a helyi önkormányzat támogatásával. Immár a 43. volt ez versünnepeik sorában. A jelenlévők jóleső érzéssel látták és hallgatták a lelkes fiatalokat, akik két verssel is felkészültek erre a népszerű, hagyományápoló rendezvényre.

Jól sikerült a 43. versünnep is Salgótarjánban

Jól sikerült a 43. versünnep is Salgótarjánban

Ez évben november 30-án rendezte meg a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ Egyesület a Váci Mihály nevét viselő Városi Vers és Prózamondó Versenyt a helyi önkormányzat támogatásával. Immár a 43. volt ez versünnepeik sorában. A jelenlévők jóleső érzéssel látták és hallgatták a lelkes fiatalokat, akik két verssel is felkészültek erre a népszerű, hagyományápoló rendezvényre. S bár a nagy múltú egyesület nehéz működési körülményei nem tették lehetővé, hogy régi székhelyükön rendezzék meg ezt a jelentős, a város összes általános és középiskoláját érintő eseményt, a Bányász Kohász Dalkör fellépése és lélekmelengető dalai elvitték egykori intézményük - az acélgyári kultúrház - hangulatát és üzenetét az új helyszínre is. A zsűri tagjainak most is nehéz volt kialakítaniuk a nyertesek sorrendjét a sok tehetséges fiatal között. Végül mégis közmegelégedésre kerültek kiosztásra az értékes díjak, a könyvvásárlási utalványok, az oklevelek és az egyesületi vándorserleg is. Az iskolák közti versenyt és a rendezvény vándorserlegét az idén a karancsaljai Mocsáry Antal Általános Iskola és a Bolyai Gimnázium nyerte el.

A 136 éves egyesület ez úton is megköszöni valamennyi támogatójának, - köztük a TEMIE-nek is - a versenyzőknek és a felkészítő tanároknak ezt az újabb szép versünnepet!!!!

 



Jól sikerült a 43. versünnep is Salgótarjánban Jól sikerült a 43. versünnep is Salgótarjánban Jól sikerült a 43. versünnep is Salgótarjánban Jól sikerült a 43. versünnep is Salgótarjánban Jól sikerült a 43. versünnep is Salgótarjánban




Legfrissebb programjaink

Zumba Anitával

Zumba Anitával


Láng Művelődési Központ (Budapest)

Tanfolyami órák : hétfő-szerda 17.00-18.00 óra. 6-18 éves korosztálynak. További eészletek a plakáton.
bővebben
Világjárás Csóka Gézával

Világjárás Csóka Gézával


VOKE Arany János Művelődési Ház (Győr)

Atz előadás sorozat részletes időpontjai a plakáton olvashatóak . A BELÉPÉS INGYENES! (VOKE) Arany János Művelődési Ház (Szárnyaskerék épülete) Info: www. vasutasmuvhazgyor. hu - Tel: (96)-312-446
bővebben
Ezékiel könyve

Ezékiel könyve


VOKE Arany János Művelődési Ház (Győr)

OLVASSUK EGYÜTT! Péntekenként, 1730 órakor. Bibliai olvasókör vezetője: Oláh László
bővebben
Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537